2010. március 28., vasárnap

Múlt hétvége

Sokan panaszkodtak, hogy mostanában nem írok túl gyakran. Én próbálok, de hát olyan kevés az a 24 óra egy nap! Írandóm pedig még lenne is, de talán pont ez a baj - annyi minden történik, hogy nincs sok időm a projekt mellett még blogot írni is... A norvég tanulás meg egyre jobban hátrébb szorul. És ez nem jó... Furcsa nyelv ugyan, majdnem minden igéhez kell visszaható névmás, és egy magyar mondat lefordítva sokkal több norvég szóból áll, de azért mégis jó lenne megtanulni a nyelvet.

De ezt inkább hagyjuk, mesélek inkább például a múlt hétvége eseményeiről! Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy csütörtökön délután elmentünk bowlingozni. Ekkor diákkedvezmény van, még az otthoni árakhoz képest is olcsó volt (50kr 2 játék+cipő). Most bowlingoztam először! :) Jó volt, 14-en voltunk, nemcsak a mi osztályunkból, hanem a filozófia valamint a kultúrák közti kommunikáció szakosok közül is jöttek páran. Első körben selejteztünk, és bejutottam az első 7-be. :) Kiforrott technikám még nincs, de egész jól bevált az, hogy hőn szeretett szerkó tanárunkat képzeltem a pálya végére, ahogy széttárt lábakkal csücsül... (3 félév alatt sikerült teljesítenem a tárgyat...) Bowling után benéztünk norvég órára, majd koli - valaki rendezett valami bulit valamelyik szinten, ahogy lenni szokott...

A szombat még ennél is jobb volt, megrendeztük a főzőverseny második részét, de mivel a csapat nagy része külföldön volt, ezért főzés volt, verseny nem. És végül cleaning-party lett az egészből, de ez hosszú sztori... Mi micro-spoon-cake-et csináltunk Ronalddal, ami valószínűleg a világ legegyszerűbb sütije, és egész finom! Az alap az, hogy egy bögrében össze kell keverni a hozzávalókat (4 ek. liszt, 3 ek. olaj, 3 ek tej, 2 ek. cukor, 2 ek. kakaópor, 1 kk. sütőpor, 1 tojás, turbózható csokidarabkákkal vagy mazsival) egy kb 3 dl-es bögrében, és 4 perc alatt kisütni a mikróban. Szuper! (Nem túl egészséges, és nem is sorolható a profi sütik közé, de ha nagyon sütiehetnéke van az ember lányának, akkor jól jön ez a recept!) Na mi ebből csináltunk 12 adagot, egyben összekeverve. Mint később kiderült, 48 evőkanál liszt kb. 1 kg... :) A kínaiak csináltak tavaszi tekercseket, ami szuper volt, nem az a zsíros fajta, amit otthon ettem egy kínai kajáldában. Csináltak még vmi gombócokat is, ami borzalmas volt, alig lehetett lenyelni, olyan ragacsos volt... ble... Rajtuk kívül viszont mindenki édességgel készült: a francia-lengyel csapat crême brûlée-t és habcsókokat csinált, a hollandok pedig elvileg browniet vaníliafagyival, de mivel már így is sok volt a süti, ezért ez nem került elő... Még a másnapi afterparty-n sem, amikor a másik tál crême brûlée-t pusztítottuk el. Csak sokat meséltek róla, hogy már délután megcsinálták, és nagyon finom, csak hát már így is nagyon sok cukros dolgot fogyasztottunk, ami igaz, de hát akkor is... Na mindegy, a lényeg, hogy a buli szuper volt, rengeteg cukrot fogyasztottunk, kockáztunk, itt volt a németek katona haverja is, én meg kitakarítottam a konyhát. Kétszer. Egyszer a főzés előtt, egyszer utána, és persze közben rengeteget mosogattam. (Este volt!) Azóta jóillatú (na ez lenne a hosszú része a sztorinak, de inkább tényleg hagyjuk...) és - többé-kevésbé - tiszta is a konyhánk. :) Viszont egy bögrémet és a szivacsomat ellopták, ez utóbbit nem igazán értem, hogy miért...

A nagy cleaning-party végül vasárnap reggel ért véget, aminek következtében a délben kezdődő Sunday in the Cityről késtem egy röpke órát, de lényegében csak a miséről maradtam le, a Nemzeti Galériába bemehettem Isten áldása nélkül is. Megmutatták Munch ott kiállított képeit, és meséltek is róla. Láttam a Sikolyt, de nekem élőben sem tetszett annyira. Sokkal jobban tetszett Hans Jæger, az író portréja. Nem tudom miért, csak úgy tetszett, ezért képeslapon meg is vettem.

És a kultúr-vonalon megmaradva, de időben kicsit hátrébb tekerve: pénteken voltam az új operaházban, ami érdekes hatással volt rám. Ez az érdekes hatás az, hogy kedvet kaptam ahhoz, hogy elmenjek az operába. Ez nem az én műfajom ugyanis, sokkal jobban szeretem a színházat, és ebből is azt, amiben minimális a zene. (Kivétel ez alól persze az István, a király, de az más!) A véleményem az operaházról elég ambivalens: egyrészt tetszik a sok fa (annak ellenére, hogy kicsit fényes fát használtak), mindig szerettem ezt a sötétebb árnyalatú fát; valamint az, hogy mindent átgondoltan építettek meg, a legfontosabb szempont a tökéletes hangzás biztosítása volt, amit sikerült úgy szem előtt tartaniuk, hogy az nem rontott más jellemzőkön. Másrészt viszont egyáltalán nem nézett ki úgy, mint egy operaház, új volt, nagyon modern volt, és bár a hangzás elsőbbsége miatt tényleg nem került semmi háttérbe, mégis hiányzott valami... Valami, ami igazán operaházzá tette volna az épületet. Különleges az épület az aulában gleccsert szimbolizáló, az évszaknak megfelelően megvilágított falrésszel, a ruhatárból megközelíthető, meglepően bejárati ajtó nélküli, de mégis szeparált (és kicsit sokkolóan sötét) mellékhelyiséggel, az aula igazán nagy belmagasságával és csupa-üveg falaival. Középen egy fa emelkedik ki, aminek törzsén körbe-felsétálva egyre melegebb, egyre hangulatosabb úton haladva jutunk el a fa törzsének belsejében található nagyterembe. Sok fa, tényleg szép, tényleg meleg és hangulatos, de még mindig nem operaház, még mindig hiányzik valami... És ez valószínűleg az a giccs, amit én egyébként nem szeretek.
A kép kicsit régebbi (jan. 31.), mert most elfelejtettem fényképezőgépet vinni magammal, de az épület nem változott :)

Ezen a héten a Stortingetben, a norvég parlament épületében jártam. Szép volt és érdekes, csináltam pár képet is... folyt. köv.

2010. március 16., kedd

Milyen külföldi cserediáknak lenni?

Múlt héten tartottam egy előadást arról, hogy milyen nekem, magyar cserediáknak itt, Osloban tanulni. Azt hiszem ilyesmi előadást inkább otthon kéne tartani, szerintem kevesebben mennek ki a BME-ről külföldre, mint ahogy illene, mint ahány lehetőség lenne... Sokan félnek, mert más kultúra, anyu nem főz és nem mos ránk, mindenki más nyelven beszél. De elfelejtik azt, hogy ugyanez a helyzet a többi cserediákkal is, nekik is megvannak ugyanezek a problémáik. Így elég hamar el lehet érni a "volt hoppá, nincs hoppá" állapotot.

Na és hogy milyen külföldi cserediáknak lenni? Az igaz, hogy kicsit nehezebb, mint otthon - mert hát valamit valamiért -, de érdekesebb is! Itt minden más, minden új. Először azt veszi észre az ember, hogy nincs szaga a levegőnek, tiszta. Aztán megkóstolja a vizet, aminek viszont elég jellegzetes íze van. De sebaj, a lényeg hogy iható, és úgyis szeretem a teát! A boltban rengeteg minden más, mert a norvégok nem engedik be az olcsó márkákat az országba, hogy védjék a sajátjaikat. Ez jó, és így tényleg megismerem a jellegzetes norvég ételeket, de igazán ráírhatnák a termékekre angolul is, hogy mi a fene az, akkor legalább tudnám, hogy mit eszek. :) A Freia csoki szuper, az ICA-ban nagyon finom teafüvet (igazi teát, nem filtereset) lehet kapni, a zöldségeknek és gyümölcsöknek semmi íze sincs, de már vettem fűszereket, és Anyától kaptam igazi pirospaprikát. (Mert lehet, hogy nem mos rám, de jó magyar kaját azért küldött ;) )

Mindennek van előnye és hátránya. De ha ismerem mindkét oldalt, akkor a végeredmény inkább jó. :) Például nagyon jó az is, hogy péntekente szerveznek valami kulturális programot, most az új Operaházat nézzük meg. Ha sokat vagyok a többiekkel, akkor fejlődik az angolom is, valamint elég sokat tudok meg különböző kultúrákról, más népek viselkedési szokásairól. És ezt nem úgy, hogy olvasok róla vagy elmesélik, hanem a saját bőrömön tapasztalom. Úgy valódibb, és többet is tanul belőle az ember...

2010. március 15., hétfő

Első norvég alkotásom

A házi feladat az volt, hogy írjunk egy kisebb szöveget a szülővárosunkról. Szerencsés helyzetben voltam, mert választhattam Jászapáti, Jászberény és Budaörs között. :) Választásom azért esett Berényre, mert hirtelen erről jutott eszembe a legtöbb dolog...

Meg hjemby

Jeg fødtet i Jászberény, men jeg bor i Budaörs nå, i nærheten av Budapest.

Jászberény er liten by med tretti tusen folk. Det er sentrum til Jászság. Det var en by i 9-10. århundre her, eller en har død i tatar krig. Etter konge IV. Béla invitere jász folk flyttet her i 13. århundre. Men nå er ikke forskjellen jász og ungarsk folk.

Jászberény ha det meste statue og monument i Jász-Nagykun-Szolnok len, og her det er eldst museum, selvfølgelig Jász muset. Her er Zagyva elv, mange land og liten skoger. Mange grønsak brygger her, særlig paprika og tomat. Jászberény ha stor marked i sentrum til by.

Det er bad også, det er mange varme utspring i Ungarn. I sommer det er festspill med concerter, kultur programer og folkekunst salg.

Jeg har gått på grunnskole og gymnas her, men jeg har gått på universitet i Budapest.


Google fordítóval lefordítva nem egészen ugyanaz az eredmény, mint amire én gondoltam, de ez nem biztos, hogy csak az én hibám... Jó lesz ez... :)

Lehet szavazni, hogy hány hibát talál benne a tanár! :)

Hasznos tudni, ha németek közé keveredik az ember

De bizonyára már ismeritek....
Németül: Das Passt wie der Igel zum Arschwisch

A magyarban ennek az "úgy nem jó ez, mint ahogy a lófasz nem furulya, majomsegg nem ibolya, se nem rózsabimbó" a megfelelője, szó szerinti fordításban viszont "illik hozzá, mint sündisznó a seggtörléshez".

2010. március 14., vasárnap

Esti séta


Ullevålsveien és St. Olavs gate sarka

2010. március 13., szombat

Suli

Ha ránéztek az órarendemre, láthatjátok, hogy már nem sok órám lesz... Norvég minden héten kétszer, és lesz még angol is. De az érdekesebbeknek sajnos vége lett... A kedvencem a Cross-cultural business behavior volt, ahol különböző népek kultúrájáról, szokásairól tanultunk. Nem érdemes ugyanis megsérteni a keleti népeket azzal, hogy barátságosan a szemükbe nézünk, ott ugyanis ez inkább frusztrációt vált ki az emberekből. Ugyanitt kerülni kell az eldöntendő kérdéseket, ugyanis a keletiek szerint nemet mondani illetlen dolog, ezért ők rengeteg olyan, elutasítást kifejező szókapcsolattal rendelkeznek, amely nem tartalmaz tagadószót, sőt, némelyikben még az "igen" is megtalálható. Ezért különböző körkérdéseket, ellenőrző kérdéseket kell feltenni, például ne azt kérdezzük meg, hogy megérkezett-e a hajó a kikötőbe, hanem azt, hogy mikor. És ezt is úgy, hogy közben elbeszélgetünk az időjárásról, a feleség és az egész család egészségi állapotáról stb., és közben többször is feltesszük azt a bizonyos kérdést. Fél óra után így megtudhatjuk, hogy az először kapott "tegnap ért be" igazából azt jelenti, hogy talán holnap itt lesz... Nekünk ez furcsa, egy átlagos európai azt kérdezi, hogy miért nem mondják meg az igazat? De ha a másik szemszögből nézzük - amit nem árt néha gyakorolni - a kérdés úgy hangzik, hogy hogy tudnak ilyen udvariatlanok lenni? Érdemes tehát felkészülni az adott ország szokásaiból, kultúrájából, mielőtt az ember oda utazik...
Az osztálytermünk - csak a miénk!

A második kedvencem a Team building volt, amelynek célja nemcsak a mi csapatunk építése, hanem olyan ismeretek elsajátítása is, amelyeket később is hasznosíthatunk majd, ha egy csapatot szeretnénk kovácsolni emberkék kis halmazából.
Tanultunk még project managementet, igazából ez a legfontosabb tantárgyunk. Tervezést, szervezést, ilyesmiket tanultunk, lényegében azt, hogy kell végigvinni egy projektet. Ebből a tárgyból van a legtöbb házink, annyi, hogy inkább nem is írtam be a google naptáramba... Szóval az, hogy egyik héten nincs órám, nem jelenti azt, hogy nem kell csinálni semmit!
Volt még környezetvédelem is, amit ironikus módon egy amerikai tanár tartott. Mellesleg mindenkit buzdított arra, hogy utazzunk az USA-ba, mert szegényeknek nincs akkora lehetőségük arra, hogy más kultúrákkal, más nyelvet beszélőkkel találkozzanak, mint nekünk, európaiaknak. Az ő országuk ugyanis túl nagy, Európa viszont kisebb, ezért sokkal könnyebb külföldre utazni. Hát szegények... nagyon sajnáltuk őket.
A legkevésbé érdekes tárgyunk az európai jog volt, azt hiszem fölösleges magyaráznom, hogy miért.
Végül, de nem utolsó sorban tanulunk még angolul is, ami ugyan nagyon hasznos (legalábbis nekem), de néha nem érzem elég hatékonynak. Ezt persze csak az itteni színvonalhoz értem, és igazából nagyon hasznos dolgokat tanulunk (pl. hogy szerkesszünk szöveget úgy, hogy könnyen olvasható, könnyen érthető legyen), csak néha kicsit lassan halad a tanár. Bár valószínűleg inkább az a probléma, hogy az órák mindig korán reggel kezdődnek :)
Ja és majdnem elfelejtettem a norvég órákat, de ez lehet, hogy egy külön bejegyzést kívánna, olyan különleges a tanárunk. A világ legrosszabb tanárát kaptuk, aki nemcsak unalmas, de rosszul, logikátlanul felépített órákat tart. Kár, mert egész vicces nyelv a norvég, tényleg jó lenne megtanulni. A tanár szerint nagyon nehéz, nagyon furcsa, főleg azért, vannak olyan hangok, mint a mi ő-nk és ű-nk... hahh... no comment... A nyelvtanról annyit, hogy a német és az angol keveréke, azért nem olyan egyszerűen, mint a holland, de nem az okoz gondot, hogy nem értem. Inkább az, hogy nincs elég nagy popóm a szótanuláshoz... De majd holnap tanulok! És már vettem egy mesekönyvet is (csak 20 kr volt...)! :)

2010. március 9., kedd

Hytte

EPS hytte hétvége

Hétvégén csaptunk egy jó nagy csapatépítést: elmentünk egy vidéki faházba, egy igazi norvég hyttebe. Víz csak kint volt, ott is hideg (100 m mélyről), a budi csészés ugyan, de pottyantós, fűtés fával, mosogatás vízmelegítéssel és a "tiszta" szó egy másfajta értelmezésével. Volt szauna, ami után a bátrabbak beugrottak a hóba kicsit felfrissülni.

Az érkezés nem volt egyszerű, Oslo S-től vonattal, majd busszal, majd gyalog mentünk. A gond az volt, hogy a gyalogos részt már sötétben kellett megtenni, pontosabban holdfénynél. Sok csomaggal. Felfelé menet. Nagyon megörültünk, mikor elértünk a parkolóhoz, ahol Christian kocsija állt, pedig a helyzet az volt, hogy a neheze még csak most kezdődött: mivel a kocsi nem tudott tovább menni, így az utolsó 600 m-en nekünk kellett felvinni mindent a faházba. Még sötétebb út, még több csomaggal, még meredekebben... De végül megérkeztünk, és én nagyon boldog voltam, hogy nem ezen az estén kellett főznöm.

A szervezés egyébként profi volt, Chris, a lüke osztrák srác mindent profin megtervezett. Például az étkezést is, minden nap másik csapat csinálta a vacsit, főtt étel + sali + desszert. Ebből mondjuk adódtak kisebb problémák, pl. Martin kicsit rosszul volt a francia vacsi után, Miguel pedig nem lakott jól a fincsi lengyel kajával... Én a lengyel gárdát erősítettem a vacsigyártásban, és most már biztos vagyok abban, hogy nekik jó ízlésük van evés terén. Először is szeretik a lecsót, valamint a gulyást is, másodszor a Hell's Kitchen esten is tuti fűszeres hambit dobtak össze, és hát ez a kaja... Mondjuk előkerült egy Kotányi is :) a szépséghiba csak az, hogy ezt épp Ausztriában gyártották...

És hogy pontosan mik is történtek a faházban? Természetesen minden este volt buli. Kétszer szaunáztunk is. Nekem nagyon tetszett a hóba ugrálás... De páran inkább az "orosz szaunát" próbálták ki: szauna után futás a kerti igluba (amit nappal építettek), ott egy feles vodka, majd vissza a szaunába. Ez nekem kicsit erős, úgyhogy inkább maradtam a norvég módinál... :) Ezen kívül volt társasozás, ücsörgés a kanapén, elszundítás a kanapén, és karaoke is.












Annyi biztos, az egész nagyon jól összekovácsolta a csapatot, és már hazafelé úton azt terveztük, hogy mikor jövünk vissza.

2010. március 1., hétfő

Az első majdnem síelésem

Pénteken elmentünk síelni, de mint a címből is kiderül, nem nagyon sikerült... Ugyanis pénteken általában féláron van diákoknak a síelés, de most nem volt. :( Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy szánkózunk egyet, az alábbi képen látható kis csapattal:
A szánkópálya hossza kb. 2 km, és három-négy perc alatt le is értünk... Vissza busszal lehetett menni, ami úgy egy negyed órás út, a várakozással együtt. :) Aznap szép friss hó esett, és elég sokan döntöttek úgy, hogy a napot szánkózással töltik, aminek következtében délután 3 körül, mikor mi odaértünk, már kialakult néhány nyomvályú. Ez még nem is lett volna akkora baj, csakhogy ezek pályagörbéinek a függőleges irányú komponense folyamatosan változott pozitív és negatív irányba is... Annak, aki eddig még nem tapasztalta ennek a jelenségnek a következményeit, elárulom, hogy egyrészt hátulról nézve nagyon vicces, ahogy előttünk valaki őrületes sebességgel száguld lefelé, és közben függőleges irányba pattog; másrészt viszont, ha történetesen én vagyok ez a valaki, akkor nekem nagyon fáj...

Mindent egybevetve nagyon jól éreztük magunkat, és este tartottunk egy mindenkinek-kék-zöld-a-popója bulit.