2010. március 28., vasárnap

Múlt hétvége

Sokan panaszkodtak, hogy mostanában nem írok túl gyakran. Én próbálok, de hát olyan kevés az a 24 óra egy nap! Írandóm pedig még lenne is, de talán pont ez a baj - annyi minden történik, hogy nincs sok időm a projekt mellett még blogot írni is... A norvég tanulás meg egyre jobban hátrébb szorul. És ez nem jó... Furcsa nyelv ugyan, majdnem minden igéhez kell visszaható névmás, és egy magyar mondat lefordítva sokkal több norvég szóból áll, de azért mégis jó lenne megtanulni a nyelvet.

De ezt inkább hagyjuk, mesélek inkább például a múlt hétvége eseményeiről! Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy csütörtökön délután elmentünk bowlingozni. Ekkor diákkedvezmény van, még az otthoni árakhoz képest is olcsó volt (50kr 2 játék+cipő). Most bowlingoztam először! :) Jó volt, 14-en voltunk, nemcsak a mi osztályunkból, hanem a filozófia valamint a kultúrák közti kommunikáció szakosok közül is jöttek páran. Első körben selejteztünk, és bejutottam az első 7-be. :) Kiforrott technikám még nincs, de egész jól bevált az, hogy hőn szeretett szerkó tanárunkat képzeltem a pálya végére, ahogy széttárt lábakkal csücsül... (3 félév alatt sikerült teljesítenem a tárgyat...) Bowling után benéztünk norvég órára, majd koli - valaki rendezett valami bulit valamelyik szinten, ahogy lenni szokott...

A szombat még ennél is jobb volt, megrendeztük a főzőverseny második részét, de mivel a csapat nagy része külföldön volt, ezért főzés volt, verseny nem. És végül cleaning-party lett az egészből, de ez hosszú sztori... Mi micro-spoon-cake-et csináltunk Ronalddal, ami valószínűleg a világ legegyszerűbb sütije, és egész finom! Az alap az, hogy egy bögrében össze kell keverni a hozzávalókat (4 ek. liszt, 3 ek. olaj, 3 ek tej, 2 ek. cukor, 2 ek. kakaópor, 1 kk. sütőpor, 1 tojás, turbózható csokidarabkákkal vagy mazsival) egy kb 3 dl-es bögrében, és 4 perc alatt kisütni a mikróban. Szuper! (Nem túl egészséges, és nem is sorolható a profi sütik közé, de ha nagyon sütiehetnéke van az ember lányának, akkor jól jön ez a recept!) Na mi ebből csináltunk 12 adagot, egyben összekeverve. Mint később kiderült, 48 evőkanál liszt kb. 1 kg... :) A kínaiak csináltak tavaszi tekercseket, ami szuper volt, nem az a zsíros fajta, amit otthon ettem egy kínai kajáldában. Csináltak még vmi gombócokat is, ami borzalmas volt, alig lehetett lenyelni, olyan ragacsos volt... ble... Rajtuk kívül viszont mindenki édességgel készült: a francia-lengyel csapat crême brûlée-t és habcsókokat csinált, a hollandok pedig elvileg browniet vaníliafagyival, de mivel már így is sok volt a süti, ezért ez nem került elő... Még a másnapi afterparty-n sem, amikor a másik tál crême brûlée-t pusztítottuk el. Csak sokat meséltek róla, hogy már délután megcsinálták, és nagyon finom, csak hát már így is nagyon sok cukros dolgot fogyasztottunk, ami igaz, de hát akkor is... Na mindegy, a lényeg, hogy a buli szuper volt, rengeteg cukrot fogyasztottunk, kockáztunk, itt volt a németek katona haverja is, én meg kitakarítottam a konyhát. Kétszer. Egyszer a főzés előtt, egyszer utána, és persze közben rengeteget mosogattam. (Este volt!) Azóta jóillatú (na ez lenne a hosszú része a sztorinak, de inkább tényleg hagyjuk...) és - többé-kevésbé - tiszta is a konyhánk. :) Viszont egy bögrémet és a szivacsomat ellopták, ez utóbbit nem igazán értem, hogy miért...

A nagy cleaning-party végül vasárnap reggel ért véget, aminek következtében a délben kezdődő Sunday in the Cityről késtem egy röpke órát, de lényegében csak a miséről maradtam le, a Nemzeti Galériába bemehettem Isten áldása nélkül is. Megmutatták Munch ott kiállított képeit, és meséltek is róla. Láttam a Sikolyt, de nekem élőben sem tetszett annyira. Sokkal jobban tetszett Hans Jæger, az író portréja. Nem tudom miért, csak úgy tetszett, ezért képeslapon meg is vettem.

És a kultúr-vonalon megmaradva, de időben kicsit hátrébb tekerve: pénteken voltam az új operaházban, ami érdekes hatással volt rám. Ez az érdekes hatás az, hogy kedvet kaptam ahhoz, hogy elmenjek az operába. Ez nem az én műfajom ugyanis, sokkal jobban szeretem a színházat, és ebből is azt, amiben minimális a zene. (Kivétel ez alól persze az István, a király, de az más!) A véleményem az operaházról elég ambivalens: egyrészt tetszik a sok fa (annak ellenére, hogy kicsit fényes fát használtak), mindig szerettem ezt a sötétebb árnyalatú fát; valamint az, hogy mindent átgondoltan építettek meg, a legfontosabb szempont a tökéletes hangzás biztosítása volt, amit sikerült úgy szem előtt tartaniuk, hogy az nem rontott más jellemzőkön. Másrészt viszont egyáltalán nem nézett ki úgy, mint egy operaház, új volt, nagyon modern volt, és bár a hangzás elsőbbsége miatt tényleg nem került semmi háttérbe, mégis hiányzott valami... Valami, ami igazán operaházzá tette volna az épületet. Különleges az épület az aulában gleccsert szimbolizáló, az évszaknak megfelelően megvilágított falrésszel, a ruhatárból megközelíthető, meglepően bejárati ajtó nélküli, de mégis szeparált (és kicsit sokkolóan sötét) mellékhelyiséggel, az aula igazán nagy belmagasságával és csupa-üveg falaival. Középen egy fa emelkedik ki, aminek törzsén körbe-felsétálva egyre melegebb, egyre hangulatosabb úton haladva jutunk el a fa törzsének belsejében található nagyterembe. Sok fa, tényleg szép, tényleg meleg és hangulatos, de még mindig nem operaház, még mindig hiányzik valami... És ez valószínűleg az a giccs, amit én egyébként nem szeretek.
A kép kicsit régebbi (jan. 31.), mert most elfelejtettem fényképezőgépet vinni magammal, de az épület nem változott :)

Ezen a héten a Stortingetben, a norvég parlament épületében jártam. Szép volt és érdekes, csináltam pár képet is... folyt. köv.

1 megjegyzés:

  1. A hollandokkal inkább olyan sütit csináltass, ami vajas tésztából van, marcipánnal töltött, a tetejére pedig mandulaforgácsot szórnak... a receptet is elkérheted. :)

    VálaszTörlés