A bejáratnál egy kutyus fogadott a Framről, aki nagyon nem akart az északi sarkra menni, ezért beleugrott a vízbe. A víz jéghideg volt, ezért valaki a legénységből kimentette, az életét kockáztatva ezzel. A kutyus egyik azon kevés kutyáknak az egyike (vagy talán ő volt az egyetlen?), akik túlélték a sarkvidéki utat. Ha egy kutya beteg lett vagy megsebesült, lelőtték, és megetették a többi kutyával - ez az élet körforgása.
Síbotból is láttam párat, melyeket ügyes módon többfunkcióssá alakítottak: némelyiken kanál volt, hogy ha megszomjazott a fáradt síelő, akkor könnyen igyék; másiknak pedig éles lándzsa vége volt, mely az aznapi vacsi szolgáltatására specializálódott.
Láttunk a múzeumban egy szép szarvast is, és felvilágosítást kaptunk arról, hogy az Oslo közeli erdőkben egész sokat láthatunk. Nem bántanak, kivéve, ha odamegyünk hozzájuk és zavarjuk őket. Valamint ha újdonsült anyaszarvassal találkozunk, ne nagyon menjünk közel a kicsikhez, inkább lássuk be, hogy az anyaszarvas erősebb nálunk. De ha csak távolról nézzük őket, akkor tényleg barátságosak. :) Fontos tudni még a turistajelzések rendszerét: a piros csak téli cross-country-ra vonatkozik! Sokszor egybeesik a nyári kék jelzésekkel, mégis érdemes odafigyelni arra, hogy nyáron ne pirosat kövessünk, különben egyszer csak egy tó partján találjuk magunkat, ahonnan az egyetlen helyes út egy több kilométeres út visszafelé a legközelebbi elágazásig. Ezeken a részeken ugyanis télen simán keresztülvághatsz, de nyáron nem elég vastag a jég...
És hogy valamit a helyszínről is megtudjunk: maketteken kiállították a síugrósánc 1892-es, 1928-as, 1952-es és 1982-es állapotát. Most nagy felújítások folynak, az ezt mutató makett nyáron kerül a múzeumba. Egy másik terem pedig a királyi családról és legfőképp síelési szokásaikról szólt, sok fotóval. Egyikükről bélyeg is készült, amint épp száguld a síugrósáncon lefelé - csak épp kicsit igazítani kellett a képen, mert a lécek nem egy irányba álltak... :) Olav király pedig - aki híres volt arról, hogy szenvedélye volt a síelés - az 1973-as olajválság alatt, mikor vasárnaponként tilos volt autóba szállni, villamossal ment el síelni. Fotó is készült arról, mikor az ellenőrnek nyújtja át a jegyét - teljesen természetes arccal, mintha csak ezt tenné minden nap.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjL4ugyHOIZHHDALoeZUkIc3F6LCigSNpErFODCOY8I_vN-1K6ziSfDZltVtFRuppj2GgSYrIQAz0hwY-UKu_4_-6Cn7rlexNmqtR5MrJ3wFoZJtd9d3b8Rs2Mg8bsaqk0_Ag18-gdUNQ/s400/05.07+%2876%29.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése